Magyar
line
English Deutsch France
RólunkKapcsolatArunachalaVersFotók Hírlevél GYIK


Foglaltsági naptár ›
Ajánlatkérés ›

Arunachala logo Studio
Mozgástechnikai foglalkozások AS-klub programok Terápiás kezelések Masszázs technikák

Arunachala


 

Arunácsala, Siva szent hegye

A magyar olvasók Paul Brunton India titkai című könyvében találkozhattak először "a Szent Jelzőtűz Hegyével", azaz az Arunácsalával. A könyv 1934-ben jelent meg Baktay Ervin fordításában. Paul Brunton úgy állt a misztérium előtt, mint a kétkedő nyugati ember prototípusa:

"Fölnézek a Szent Jelzőtűz Hegyére, Arunácsalára, a Szent Vörös Hegyre, ahogyan a környék népe szereti nevezni. Életem színes hátterévé vált ez a hegy; akármit tegyek is, ha eszem, sétálok, beszélgetek vagy elmélkedem, csak fel kell emelni szememet, és ott látom különös, lapos tetejű alakját, künn a szabadban vagy az ablakon keresztül. Itt valahogyan nem lehet szabadulni tőle, de még kevésbé szabadulhatnék az alól a sajátos igézet alól, amellyel a hegy hat rám. Már-már azt kezdem hinni, hogy ez a furcsa magányos csúcs megbűvölt engem. A környéken hagyomány él, hogy a hegy belül egészen üres, és belsejében több nagy szellemi lény lakozik a halandó szemnek láthatatlanul, de én ezt gyerekes legendának tartom. És ez a magányos hegy mégis hatalmas erővel láncol magához, annak ellenére, hogy hasonlíthatatlanul szebb és hatásosabb hegyeket is láttam már. A természetnek ez a faragatlanul nyers műve, rendetlen tömegekbe torlódott vörös laterit szikláival, amelyek tompa tűzfénnyel látszanak izzani a napsütésben, valami erősen személyes jelleggel bír, s ebből szinte kézzelfoghatóan árad a tiszteletet ébresztő hatás."

Baktay Ervin fordítása

 

A szent hegyekről általában

"A hegyek szimbolikája és vallási jelentősége határtalan." (Mircea Eliade)

A szent hegy legerősebb archetipikus képe minden bizonnyal a kozmikus tengely, amely a világ közepén áll, és összeköti a különböző létsíkokat, a poklok mélyétől egészen a hetedik mennyországig. A mitológia szerint ez a tengely adja meg a rendet és a biztonságot a körülötte lévő világnak. A hegy nemcsak a tengely archetípusa lehet égbe törő csúcsával, de utalhat sírra, szentélyre, templomra, a barlangjai utalhatnak az anyaméhre, és még folytathatnánk a felsorolást... A hegycsúcs, mely közelebb van az éghez, ahol a hit szerint Isten lakozik, számos drámai kinyilatkoztatás helyszíne volt a vallástörténetben. Gondoljunk csak a Sínai-hegyre, a Hira-hegyre, a Tábor-hegyre, vagy a hegyi beszéd helyszínére, az Olümposzra, a Fujira, az Uluru-sziklára stb… A hindu hagyományban is élénken él a szent hegy képe. A Méru vagy Szuméru a világ tengelye, a Kailásza Siva lakhelye, ahol a Nagy Isten a meditáció üdvösségébe merülve ül, és ahol - a mitológia szerint - kinyilatkoztatta a jóga testhelyzeteit is. Sivát azonban nemcsak ehhez a Tibetben található hegyhez kötik, hanem az Arunácsalához is.

 

Egy népszerű indiai mondás is megörökítette az Arunácsala egyedülálló voltát:

"Megpillantani Csidambaramot, Tiruvarurban születni, Benáreszben meghalni vagy pusztán az Arunácsalára gondolni: ez biztosan elhozza a Megszabadulást."

 

Geográfiai adatok

Az Arunácsala Dél-Indiában található, a dravidák, azon belül is főként tamilok lakta Tamil Nádu államban, mintegy 200 km-re délnyugatra Madrásztól, és 100 km-re nyugatra az Indiai-óceántól. A Hegy szanszkrit neve Arunácsala (szó szerint Vörös Hegy), míg a tamil neve Annámalai, a tamil tiru szó pedig szentet jelent (Tiruvannámalai a város neve is, amely a Hegy lábánál épült). Annak ellenére, hogy csak mintegy 900 m magas, uralja a vidéket, kiemelkedik a többé-kevésbé sík tájból.

 

Hogy a Hegy neve hogyan értelmezhető még, az Srí Ramana Maharsi egyik verséből is kiderül, mely némileg szabad fordításban így hangzik:

Az "A", "Ru", "Na" a Végső Valóság három jellemzőjét, a Létezést, a Tudatosságot és az Üdvösséget (Szat-csit-ánanda) jelöli, vagy a legfőbb Önvalót (Átmant), az egyéni lelket és egyesülésüket, az Abszolút Egyet, ahogyan ezt a nagy "Te Az vagy" (Tat tvam aszi) aforizma kifejezi. Ez már maga az advaita központi tanítása.

 

Földtörténeti korát tekintve az Arunácsala rendkívül régi, egyes feltételezések szerint a kontinensek vándorlása előtti időkből való. A 70-es években egy geológusokból álló csoport megvizsgálta az Arunácsalát és környékét, és azt találták, hogy az itt található kőzetek 3000-3500 millió évesek. Ez azért nagyon érdekes, mert a világ híres magashegységei, az Alpok, a Sziklás-hegység, az Andok, az Appalache-hegység mind sokkal fiatalabbak ennél, és még maguk a Himalájában található szent helyek, de a Mount Everest vagy a Kailász sem idősebbek 50 millió évesnél.

 

Az Arunachala Hegy számunkra azonban azért érdekes, - mert nem csupán az istenek lakhelyének tartják (mint például a Kailászát Siva lakhelyének), hanem - mert magának Siva megnyilvánulásának tartják, vagyis Istennek.

 

Arthur Osborne: Arunácsala

Van valami nyerseség a tájban. Sziklatömbök hevernek szanaszét, mintha egy óriás kéz szórta volna széjjel őket. Száraz tövises cserjék és kaktuszkerítések, nap perzselte mezők és sivár formájúra koptatott kis hegyek - mégis hatalmas, árnyékot adó fák a poros út mentén, és itt-ott, egy víztároló vagy kút mellett rizsföldek élénk zöldje. Ebből a zord szépségből emelkedik ki az Arunácsala hegye. Annak ellenére, hogy csak mintegy 900 méter magas, uralja a vidéket. Délről, az ásram felől megtévesztően egyszerű: csupán egy szimmetrikus hegy, két majdnem egyenlő elődombbal mindkét oldalon. Hogy a szimmetria még tökéletesebb legyen, a legtöbb reggelen a hegy fehér felhő- vagy ködkoronát visel a csúcsán. De bámulatba ejtő, hogy a látvány miként változik, ahogy az ember végigjárja a hegy körüli 13 kilométeres utat, az előírt módon, dél felől nyugatra, jobb oldalával a hegy felé. A hegynek minden szemszögből megvan a maga jellege és szimbolikája: az, ahol visszhangot ver; ahol a csúcs alig látszik a két elődombtól, mint az Önvaló a két gondolat közötti intervallumban; ahol az öt csúcs látható; ahol Siva és Sakti tűnik fel, és még folytathatnánk. Szent víztárolók jelzik a tér nyolc irányát, és mantapamok (egyszerű kőcsarnokok) állnak a különféle fontos pontokon. Kiemelkedik ezek közül a Daksinámúrti-mantapam a déli ponton, hiszen Daksinámúrtni nem más, mint a csendben tanító Siva, ez pedig az Arunácsala.

 

"Ki a látó?" Amikor ekképpen kutattam,

Megfigyeltem a látó eltűnését magamban,

És ami túlélte azt. Nem volt több "Én láttam",

De vele eltűnt a gondolat is, hogy: "Én nem láttam."

Ki is lenne képes átadni mindezt szavakban?

Még az ősi időkben is (mint Daksinámúrti)

Csak a csend által tudtad közvetíteni.

Hogy csendeddel átadd (transzcendens) voltodat épp itt,

Azért tornyosulsz hegyként, ragyogva égtől a földig."

 

Srí Bhagaván mindig bátorította az embereket, hogy végezzék a pradaksinát, vagyis járják körül a hegyet. Még az öregeket és gyengéket sem tanácsolta el tőle, csak azt mondta, járjanak lassan. A pradaksina amúgy is lassan végezendő, "mint ahogy egy várandós királynő tenné a kilencedik hónapban". Akár csendes meditációban, akár énekelve és kagylókürtöt fújva, gyalog kell megtenni, mindenféle jármű nélkül, ráadásul mezítláb. A legkedvezőbb alkalmak: Sivarátrí, vagyis Siva éjszakája, és Kárttikái, azaz a nap, amikor a Fiastyúk (Kárttikái) együtt áll a teleholddal, általában novemberben. Ez alkalmakkor a hívek folyamatos áradata a hegy körül olyan, mint egy virágfüzér.

Egyszer egy nyomorék öregember sántikált a mankójával a hegy körüli úton. Gyakran tett így pradaksinát végezve, de ez alkalommal elhagyni készült Tiruvannámalait. Úgy érezte, csak teher a családja számára. Perpatvar tört ki közte és a rokonai között, és ő úgy döntött, elhagyja őket, és valamiképpen egy másik faluban keres megélhetést. Hirtelen egy fiatal bráhmin jelent meg előtte, megragadta a mankóit, és így szólt: "Nem érdemled meg őket." Mielőtt a nyomorék szavakba tudta volna önteni haragját, ráébredt, hogy lábai kiegyenesedtek, és immár nem volt szüksége mankóra. Nem hagyta el Tiruvannámalait - ott maradt, és mindenki jól ismerte őt a városkában. Srí Bhagaván részletesen elmesélte a történetet néhány követőnek, és felhívta a figyelmet az Arunácsala Szthala Puránában található elbeszéléssel való hasonlóságára. Akkoriban fiatal szvámí volt, és a hegyen élt, de sohasem mondta azt, hogy ő lett volna a történetben szereplő ifjú bráhmin.

Az Arunácsala az egyik legrégebbi és legszentebb az indiai szent helyek között. Srí Bhagaván kijelentette, hogy az Arunácsala a föld szíve, a világ spirituális központja. Srí Sankara úgy beszélt róla, mint a Méru-hegyről.

A Szkanda Purána pedig így ír: "Ez a szent hely! Mindenek között az Arunácsala a legszentebb! Ez a világegyetem szíve! Tudd, hogy ez Siva titkos és szent Szív-központja!"

Számos szent élt itt, egyesítve szentségüket a hegyével. Úgy tartják, és Srí Bhagaván is megerősítette, hogy barlangjaiban mind a mai napig sziddhák (természetfeletti képességekkel rendelkező bölcsek) élnek, fizikai testben vagy anélkül, és néhányan látták, amint fényekként mozognak éjszakánként a hegy körül.

 

Egy puránikus történet szól a hegy eredetéről:

Egyszer Visnu és Brahmá vitatkozni kezdtek, hogy melyikük a kiválóbb. Veszekedésük hatására fejetlenség uralkodott el a földön, mire a Dévák felkeresték Sivát, és könyörögtek neki, hogy döntse el a vitát. Siva erre megnyilvánult fényoszlopként, amelyből egy hang szólalt meg, kijelentve, hogy az a nagyszerűbb, aki megtalálja a lángoszlop tetejét vagy alját. Visnu egy vadkan formáját öltötte, és ásni kezdett, hogy meglelje a kiindulópontot, míg Brahmá egy hattyú alakjában szárnyalva igyekezett elérni az oszlop tetejét. Visnunak nem sikerült elérni az oszlop alját, de "kezdte meglátni magában a Legfőbb Fényt, amely mindenek szívében ott lakozik, és elmerült a meditációban, megfeledkezve a fizikai testrol, sot önmagáról sem véve tudomást, arról, aki keresett". Brahmá viszont meglátott egy lehulló panpungvirágot, és elhatározta, hogy akár csalással is, de győzedelmeskedik. Így hát visszatért a virággal, és azt állította, hogy a csúcsról szakította. Visnu beismerte vereségét, és az Úrhoz fordult dicsőítő énekkel és imával: "Te vagy az Ön-ismeret! Te vagy az Óm! Te vagy mindennek kezdete, közepe és vége! Te vagy minden, és Te világítasz meg mindent!" Siva kinyilvánította Visnu nagyszerűségét, míg Brahmá megszégyenült, és beismerte hibáját.

Ebben a legendában Visnu az egót vagy individualitást, Brahmá a gondolkodást, Siva pedig az Átmant, a Szellemet jelképezi.

A történet úgy folytatódik, hogy, mivel a lingam vagy oszlop túlságosan vakító volt, Siva ehelyett az Arunácsala hegyként nyilvánította meg magát, kijelentvén: "Amiképpen a Hold a Naptól nyeri a fényét, úgy minden szent hely az Arunácsalától fogja nyerni szentségét. Ez az egyetlen hely, ahol ezt a formát öltöttem azok üdvére, akik imádni óhajtanak engem, és el akarják érni a megvilágosodást. Az Arunácsala maga az Óm. Én meg fogok jelenni e hegy csúcsán minden évben Kárttikáikor, békességet adó jelzőtűz alakjában." Ez nemcsak az Arunácsala szentségére utal, hanem az advaita tanainak és az Ön-kutatás ösvényének kiválóságára is, melynek az Arunácsala a központja. Ezt érthetjük Srí Bhagaván kijelentésén is: "Végül mindenkinek el kell jönnie az Arunácsalához."

Forrás - Arthur Osborne: Ramana Maharshi and the Path of Self-Knowledge.

Malik Tóth István fordítása

 

Daksinamúrti és Ramana-Arunácsala

A legenda szerint számos ősi risi, bölcs és szent kereste fel zarándokként az Arunácsalát, vagy élt a Hegy közelében. Közülük csak néhány: Gautama Risi (aki természetesen nem azonos a Buddhával), Vjásza (a Mahábhárata állítólagos szerzője), Nárada (a Bhakti-szútrák szerzője), Kapila (a szánkhja bölcselet rendszerbe foglalója) stb…

Úgy tartják, hogy az Arunácsalánál tanított Siva az ősidőkben Daksinámúrtiként, egy ifjúként, akit idősebb tanítványok vettek körül. Csendben adta át nekik a tudást, mivel a szívre gyakorolt közvetlen hatás a tiszta advaita tanok természetes velejárója. Állítólag egy hatalmas banjanfa alatt ült és ül ma is az Arunácsala északi lankáin, egy olyan helyen, mely a Hegyet megmászók számára nem elérhető, s hogy csendes útmutatása megvilágosodást hoz bárkinek, aki felkeresi őt.

 

Az Arunácsala mint szellemi központ

Indiában a különböző spirituális ösvényeket és tanokat ősi időktől fogva különböző szellemi központok képviselték, köztük az Arunácsala az advaita rendszerét és az Ön-kutatás ösvényét. Noha ez a legközvetlenebb ösvény, az idők során mégsem ez volt a legnépszerűbb, mivel a legtöbb ember számára túl szigorúnak és nehéznek tűnt. Az Ön-kutatás közvetlen útja nehezen elérhető volt az emberiség számára, minél fogva az Arunácsalát kevésbé fontosnak tartották, mint a nem annyira közvetlen elméletek és jobban gyakorolható ösvények központjait.

Úgy vélik, hogy korunkban a közvetlen utat Siva újra megnyitotta előttünk Srí Ramana Maharsi formájában. Ami elérhetetlen volt, most ismét elérhető, ami magasan a hegyoldalban rejtőzött, az a Hegy lábához került (a Hegy lábánál található a Srí Ramanásramam).

Az Arunácsala szellemi ereje újra tevékennyé vált, hasonlóan a régi korokhoz. Bizonyíték rá az a rengeteg, szó szerint százezernyi ember, aki minden hónap teliholdjakor körüljárja a Hegyet.

 

Pradaksina

Mivel a hagyomány úgy tartja, hogy a Hegy Siva, vagyis Isten maga, a hindu tradíció szerint a tisztelet jeleként körbejárják az óra járásával egyező irányban, azaz úgy, hogy a Hegy mindig jobb kéz felé essen. A kb. 13 km hosszú út megtétele spirituális gyakorlat is egyben, amely napjainkban egyre népszerűbb, különösen telihold idején, amikor, mint már említettük, százezrek végzik el egyfajta zarándoklatként.

 

1936-ban Paul Brunton a következő kérdéseket tette fel Srí Srí Ramana Maharsinek a Heggyel kapcsolatban:

B: Üreges belül a Hegy?

M: A puránák szerint igen. Kijelentik, hogy a Szív egy üreg, s ha behatolunk a Szívbe, nagy fényességet találunk ott. Ehhez hasonlóan a Hegy is fényből áll. A barlangokat és a többit a fény fedi el.

B: Vannak belül barlangok?

M: Látomásokban láttam barlangokat, városokat utcákkal és hasonlókat - az egész világot láttam benne.

B: Vannak benne sziddhák tökéletességre jutott lények is?

M: Állítólag minden sziddha őbenne van.

B: Csak sziddhák vannak, vagy mások is?

M: Minden éppen úgy van, mint ebben a világban.

B: Azt mondják, hogy a sziddhák a Himalájában élnek.

M: A Kailásza a Himaláján van, az Siva lakhelye. Ez a Hegy azonban Siva maga. Lakhelyének minden tartozéka vele kell hogy legyen ott, ahol Ő maga van.

B: Bhagaván elhiszi, hogy a Hegy üreges, és az ehhez hasonlókat?

M: Minden az egyén szemléletmódjától függ. Te magad is láttál látomásokban remetelakokat a Hegyen. Leírtad őket a könyvedben.

B: Igen. Azok a Hegy felszínén voltak, a látomás pedig bennem.

M: Pontosan így van. Minden önmagunkban található. Ahhoz, hogy lássuk a világot, lennie kell egy szemlélőnek. Az Önvaló nélkül nem létezhetne a világ. Az Önvaló mindent magában foglal. Valójában minden az Önvaló. Az Önvalón kívül nem létezik más.

B: Mi a Hegy rejtélye?

M: Mint ahogy azt az Egyiptom titkai című könyvedben írtad: "A piramis rejtélye az Önvaló rejtélye." Ugyanígy, a Hegy rejtélye az Önvaló rejtélye.

 

Érdekes, hogy Bhagaván egyik látomásában egy hosszú föld alatti folyosót látott az Ádi Annámalai templom és a Nagytemplom között, vagyis egy olyan folyosót, amely összeköti a Hegy két oldalát. Később fel is fedeztek egy bejáratot, amely egy folyosószerű járatba nyílott. Megmutatták neki, és kérdezték, mitévők legyenek, mire ő azt javasolta, hogy haladéktalanul zárják le.




Ez a weboldal cookie-kat használ a jobb felhasználói élmény érdekében. További info.